Ugrás a tartalomra
Szily
versenyek
56:70

Verseny leírása

„A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét.”

Albert Camus

A neves francia filozófus, Albert Camus e szavakkal emlékezett meg az 1956-os magyar forradalomról. Idén 70 éve már, hogy országunk talaja egymás után kétszer is megremegett. Októberben az összekarolt magyar nép kitartó küzdelmétől, majd novemberben a szovjet tankok súlya alatt. Az őszhöz híven a talaj is nedvessé vált. Először a győztesnek hitt forradalomért hullatott örömkönnyektől, később hőseink vérétől. E hősöknek tisztelegjünk azzal, hogy emlékezünk rájuk, beszélünk róluk, és egy verseny keretében élesszük fel tetteiket, mert '56 több, mint egy lyukas zászló.

Várjuk azon történelmet kedvelő nyolcadik osztályos diákok jelentkezését, akik szeretnének jobban elmélyülni ennek a hősies időszaknak a történetében, és mind tudásukkal, mind kreativitásukkal tenni akarnak a hősök emlékének életben tartásáért.

1. forduló — kreatív feladat és teszt

Válasszatok egyet az alábbi feladatok közül, és küldjétek be a teszttel együtt. Beküldési határidő: 2026. október 15.

  1. A feladat: Légy '56 hírmondója!

    A forradalom napjaiban komoly szerepe volt a médiának, mint a Szabad Európa rádiónak, vagy akár az Igazság című napilapnak. Készítsetek újságrészletet, melyben feldolgozzátok a forradalom eseményeit! Az újság kiadási dátuma 1956. november 1. Terjedelme 2 A4-es oldal és különböző rovatok (pl. sport, nemzetközi helyzet, aktuális események, interjú) szerepeljenek benne.

  2. B feladat: Rádióadás egy napról

    Készítsetek 5 perces rádióadást a forradalmi események egy általatok izgalmasnak talált napján. Az elkészült adás tükrözze a korabeli állapotokat, mind témájában, mind hangzásában, mind előadásmódjában!

  3. C feladat: A forradalom jelenetei

    Készítsetek minimum 2 perces videót a forradalom eseményeiből, melynek nem feltétlenül hadieseménynek kell lennie. Bármilyen eszköz vagy módszer felhasználható (pl. stop motion, élő szereplős, Minecraft), a lényeg a kreativitásotok.

  4. D feladat: '56-os nyomok a lakóhelyemen

    Budapest mellett számos vidéki településre is hatással volt a forradalom. Keressetek lakóhelyeteken vagy környékén '56-hoz kapcsolódó emlékhelyet, fényképezzétek le, keressetek róla archív felvételeket, majd járjatok utána, mi történt az adott helyen, vagy az emlékművön ábrázolt, említett személlyel, miért fontos a közösség életében! Írásotok terjedelme 2 A4-es oldal legyen; 12-es Times New Roman betűmérettel, 1,5-es sorközzel, normál margóval.

  5. E feladat: Egy ÁVH-s naplója

    A karhatalom emberei más-más módon élték meg a forradalmat. Volt, aki ellenezte, volt, aki átállt, és volt, aki rettegett. Írjatok egy legalább 10 bejegyzésből álló naplót, melynek terjedelme 2 A4-es oldal.

  6. H feladat: Képregény

    Készítsetek minimum 10 összefüggő képkockából egy képregényt az 1956-os forradalomról. Nem az egész forradalmat kell ezekbe a képekbe belesűríteni, elég egy számotokra izgalmas jelenetet kidolgozni!

2. forduló — iskolai verseny

A legjobb 5 csapat a BGéSZC Szily Kálmán Technikum és Kollégium épületében folytatja a versenyt, ahol egy írásbeli tudáspróba és izgalmas vetélkedő keretei között mérkőznek meg, mely után kiderül, kik voltak a legfelkészültebbek a témából.

Időpont: 2026. november 6.

A felkészülést segítő anyagokat a Segédanyagok oldalon találjátok.